2015. december 21., hétfő

Kritika-True ot false//Cintia//



Kinézet: A fejléced tetszik már pedig azért mert többféle png-ből áll de jobb alsós sarokban az a "travel" szócska egyáltalán nem illik oda és még egy kicsit az összképet is hangolja. Ami még számomra teszetős az az hogy voltál hajlandó és készítettél menüpontokat így könnyen ki lehet igazodni, és a kis történetet is leírtad és kitetted. De javasolni tudnám azt is, hogy egy Desing oldalt keress fel és kér egy szép Desing, persze a mostanival sincs sok baj de túl egyszerű. Alapjáraton véve szépen megcsináltad és helyre hoztad hiszen ezért van 6.fejezet után 679 olvasód.

Történet: Bele olvastam, de az elején még értettem a negyedénél már nem igazán, így újra kellett olvasnom és végig is hogy megértsem. Ez nem azért volt mert olyan rossz a történet, hanem mert a kis ismertetődbe hamar váltottad a jelenetet. Először barátnők meg szép élet és után felbukkan valaki és már máshol laknak: ha jól emlékszem valami ilyesmit írtál. A bejegyzéseidbe nem olvastam bele de biztosan izgalmasak hiszek az ismertetődbe lépő kis hiba ellenére izgalmasnak és érdekesnek is tűnik.

További jó írást, és remélem semmiféle harag nem keletkezik majd benned a kritikám miatt. Persze te döntöd el min szeretnél változtatni és min nem! Sok olvasót, és feliratkozót!!:)