Blogajánló#1

Sziasztok! Ahogy látjátok egy blogajánlót hoztam. Ha tetszik a történet nézetek be hozzá! Ha ti is szeretnétek kérni blogajánlót, kérjetek chatbe vagy akár e-mailon! Puszil titeket: Betty 

A történet címe: Mad World

Írók: Ria H., Macy C. Morrow 

Műfaj: dráma, szerelem

Prológus:

Mint minden este, ma is mindenki a társalgóban foglalt helyet. Itt, az intézetben bevett szokás, hogy vacsora után, pontban hét órakor elindítanak egy filmet. A megjelenés mindenkinek kötelező, nézni már nem az. Már megszokta minden itt dolgozó, hogy én vagyok az egyetlen személy, aki figyelni is szokott. Bár szinte mindig ugyan azokat a filmeket nézzük, én mégis érdeklődve nézem végig őket. Hiába láttuk már ezerszer, mégis ezek a legérdekesebb órák az intézetben. Lassan három éve élem itt mindennapjaimat és ez egy jó ideig nem is fog megváltozni. Az összes csoportterápián, a vizsgálatokkor, sőt, minden alkalommal amikor látnak megkérdezik tőlünk, hogy érezzük magunkat, jobb-e itt, mint otthon. Válaszolni soha nem szoktam, de azon, hogy mit mondanék el szoktam gondolkozni. Arra, hogy hogyan érzem magam, valószínűleg azt mondanám, hogy sehogy. Ez az igazság. Az összes nap ugyan az, ha nem lenne naptár a folyosókon, a szobákban, azt sem tudnám követni, hogy ma kedd van-e, vagy szerda. Hogy jobb-e itt, mint otthon? Annál a helynél minden jobb, még a pokol is. Bár nem vagyok benne biztos, hogy az idézőjeles otthonom nem egyenlő-e a pokollal. Nem lepne meg, ha az lenne. De vissza térve az eredeti kérdésre, a válaszom igen. Helen néninek köszönhetően a történtek után ide kerültem, amiért örökké hálás leszek neki. Hiába unalmasak a napjaim, mégis, boldogabb vagyok, mint voltam. Tudom, hogy hiányzik valami az életemből, mégis, jól érzem magam itt. Sok ember azt gondolja, hogy mi mind őrültek, esetleg bolondok vagyunk, de ez nem igaz. Ha átélték volna azt, amit mi, megértenének. Véleményem szerint az ítélkezés helyett inkább örülniük kellene, hogy velük nem történt még csak hasonló sem, hogy ilyen szintű fájdalomról még csak nem is hallottak. A hozzám hasonlóak, akik ilyen múlttal rendelkeznek, soha nem fognak már normális életet élni. A múlt örökké kísérteni fogja őket, engem. Mégis úgy gondolom, hogy van esélyünk teljes életet élni. Már ha egyszer kijutunk innen. De mi számít egyáltalán normálisnak ebben az őrült világban?

Részletek a blogból: 

1.Fejezet:

Tracy, a csoporttársam fülig érő mosollyal kopogott be az iroda ajtaján, amikor a lift megállt a 3.emeleten. A pletykák igencsak hihetőek voltak. Egy magas, első ránézésre is izmos, mogyoróbarna hajú és szemű, borostás arcú srác nyitott ajtót. Hófehér köpenyén ott virított a névjegykártyája: Ethan Christian Morris. - Gyertek be! - mosolygott ránk, majd beljebb invitált minket az irodájába. A helység sokkal másabb volt, mint mondjuk az én szobám. A falak kék színben pompáztak, a bútorok fehérek voltak. Az íróasztal előtt azonban egy barna bőrkanapé terpeszkedett el. - Foglaljatok helyet! - Tetszik az irodája, Mr Morris - szólalt meg Tracy elismerően bólogatva. A fiú pironkodva megköszönte, majd leült elénk. Azonnal meg is kérte a csoportot, hogy nyugodt szívvel tegeződjünk vele. Alaposan végigmért mindenkit, tekintete lassan rajtam állapodott meg. 

2.Fejezet:

 A film nagyjából a felénél tarthatott, mikor belépett az ajtón mindenki kedvenc terapeutája. Igen, ez szarkazmus volt. Viszont eldöntöttem, hogy nem érdekel, nem fogja elrontani a legjobb óráimat. Akaratlanul is észrevettem az elszántságot a szemében, miközben felénk közeledett. Elmosolyodott, amikor tekintete találkozott az enyémmel. CeCe felvont szemöldökkel hajolt oda hozzám. - Miért jön ide Ethan? - kérdezte izgatottan. Ötlet hiányában szenvedve megrántottam a vállam s elkaptam a srácról a tekintetem. - Ez meg mi volt? Csak azt ne mond, hogy neked nem az ideálod egy ilyen jó pasi! Már épp reagáltam volna, de az említett jó „pasi” levágódott mellém és ránk köszönt. Bosszúsan felsóhajtottam és inkább néztem tovább a filmet. 

3.Fejezet:

Jóformán az egész délelőttöt CeCe-vel töltöttem. A kertészek segítségével megmetszettük a rózsabokrokat, füvet nyírtunk, gyomláltunk és szebbnél szebb virágokat palántáltunk. Hogy ne piszkoljuk össze a ruháinkat, kaptunk egy-egy zöld kezeslábast meg szalmakalapot, ami a tűző naptól óvott meg minket. Gerillakommandós tevékenységünket ebédidőben felfüggesztettük, majd az étkezést követően be is fejeztük a palánták meglocsolásával. Összességében jól éreztem magam, de mint az életem során sokszor, most is volt egy aprócska bökkenő. Ethan kémet játszva leste minden mozdulatunkat, természetesen tisztes távolból. CeCe jót mulatott fancsali ábrázatomon. - Ez már felháborító, komolyan - mondtam legjobb barátnőmnek, miközben átöltöztünk a kertészeknek fenntartott öltözőben. CeCe nevetve megrázta a fejét, majd leültetett az egyik padra s jobb oldalra söpörve a hajam, készített egy gyönyörű fonatot. - Örülök, hogy mulatságosnak tartod a szenvedésem. - Nem szenvedned, hanem örülnöd kéne - mosolygott rám vidáman, aztán a fonat végén összekötötte barna fürtjeimet egy fekete hajgumival. - Kész is. - Köszönöm - álltam fel a helyemről s odamentem a tükörhöz. Elismerően bólogattam és hümmögtem, majd megöleltem CeCe-t. 

4.Fejezet:

 Amint a film véget ért, rögtön felpattantam a helyemről és vissza indultam a szobámba. Ám ezt sem tehettem meg egyedül, hiszen valaki árnyékként követett. Mikor megálltam, ő is megállt és így tovább. Az ajtóm előtt megfordulva döbbentem rá, hogy összesen tíz centi választ el a most már velem szemben álló fiútól. Kérdőn felvontam a szemöldökömet, reméltem, hogy elmondja mit szeretne. - Éppen a kertbe indultam. Csatlakozol? - kérdezte vigyorogva. A szememet forgatva nyúltam a nővérpulton található tollért és jegyzettömbért. Ha sétálok veled, békén hagysz? - firkantottam le a kérdést, majd elé toltam. Mikor elolvasta, vigyora még szélesebb lett. - Mára... Talán - mondta, mire egy ideges fújtatás után kinyitottam az ajtót és beléptem a szobámba. A könyvet az asztalra tettem és a filmnézés előtt levetett pulóveremet magamra kaptam. - Szép a szobád - mosolygott rám. Komolyan?! Egész álló nap mosolyog! Csodálom, hogy nem fáj az arca... - Indulhatunk? - tartotta a kezét, hogy belé karoljak.

5.Fejezet:

- Indulhatunk? - ült be mellém Ethan, én pedig felvontam a szemöldököm. Én eddig se akartam sehova se menni, ő erőltetett rám mindent. Ami jól sikerült, azt hiszem. - Hallgatás beleegyezés. Az út további része csendben telt. Se a rádió, se Ethan nem szólalt meg. Amikor a fiú leparkolt az intézetnél, felsóhajtott. - Ha nem bánod, bekísérnélek - szállt ki a járműből közvetlen utánam. Lassan sétáltunk végig a folyosókon, melyek erős fényben úsztak. Az éjszakára beosztott nővérek megkönnyebbülten sóhajtottak fel a nővérpultnál, mikor megláttak minket. Amikor a szobámhoz értünk, szembe fordultam Ethan-nel és odaadtam neki a dzsekijét. - Igazán jól állt neked, Beth. Elmosolyodtam s a telefonom segítségével megszólaltam, írásos formában: Köszönöm. A vacsit, a filmet és a kabátot. Jó éjt, Ethan! - Neked is - simított végig a vállamon, én pedig felsóhajtottam és bementem a szobámba. Átöltöztem pizsamára, aztán lekapcsoltam a villanyt s kivételesen olvasás nélkül el tudtam aludni.